Belépés közjegyzőknek

Jog és technológia alapjogi aspektusai


2021. október 21. és október 23. között került megrendezésre a 32. Közép-Európai Közjegyzői Kollokvium Siófokon.

A kollokvium az alapvető jogok és a digitalizáció rendkívül összetett kérdéseire fókuszált, amely többek között arra kereste a választ, hogy milyen hatással van a digitalizáció az alapjogok érvényesülésére, kinek a tulajdona a digitálisan keletkezett adat, és etikus-e bírói profilokat készíteni, illetve, hogy általában mi a jog, és a jogalkotó szerepe az élet egyre több területét átható és meghatározó digitalizációs folyamatban.

A többnapos rendezvényen előadott többek között Parti Tamás a MOKK elnökhelyettese, a MOKK Adatkutató Alintézetének vezetője, Menyhárd Attila az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének egyetemi tanára, Viltė Kristina Dessers a Leuveni Egyetem kutatója, valamint Alexander Appelmans a Leuveni Egyetem PhD hallgatója. Az utolsó napon két szekcióülés volt, amely a digitalizáció és az írásbeliség témakörét járta körül, az egyik szekció az ügyvédi hivatásrend, a másik szekció pedig a közjegyzői eljárások szemszögéből.

Tóth Ádámnak, a MOKK elnökének köszöntőjéről az index.hu számolt be.

Menyhárd Attila professzor előadásáról is az index.hu készített összefoglalót.

A kollokvium első napjáról a portfolio.hu portál készített részletesebb anyagot.